Lakossági Bűnmegelőzési Információk 2022 november – Tiszától a Balatonig

A Tiszától a Balatonig – add át a biztonság stafétáját! öt megyés bűnmegelőzési projekt fő gondolata, hogy az összefogás erejét, a prevenció fontosságát hangsúlyozva két hónapon keresztül olyan bűnmegelőzési aktivitás produkáljon, amely játékos és szórakoztató módon mozgatja meg öt megye lakosságát.  A programsorozat 2022. szeptember 20-án vette kezdetét, melyben minden területi egység egy-egy kiemelt téma köré szervezte programjait.

A stafétát a somogyiak a tolnai csapattól 2022. november 14-én, a megyehatáron vették át, ahonnan váltófutással jutott el a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjéhez, Molnár Gábor r. dandártábornokhoz.

A váltóbotot dr. Gyenesei Leila csapatvilágbajnok, magyar öttusázó és sífutó olimpikon mellett, Farkas Júlia RG versenyző és válogatott kerettag, junior VB 6., felnőtt EB 8. helyezett, Rohtmer Vanda RG versenyző, Deseda Jótékonysága (Fél)maraton kategória győztes, Boros Bence többszörös magyar bajnok, Judo Európa Kupa győztes, valamint dr. Jávorszkiné dr. Molnár Magdolna r. alezredes, a főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, juttatták célba. A zászlóvivőket a FUTaMÉRŐ sportegyesület tagjai, és a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum és Kollégium rendészeti technikum diákjai kísérték a több mint 20 kilométeres távon.

A teljes hírlevél elolvasása itt!